|
|
Nemet mondanak a kamarák a stadionprojektreEgyre kevésbé hallják a Parlamentben az építészeti szervezetek szavát. Néhány nappal ezelőtt jelent meg a Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara vezetői által szignált állásfoglalás, amely alapján a szakma szinte semmivel sem ért egyet a kormánynak a Puskás Ferenc Stadionnal kapcsolatos terveiből – és nem értik azt sem, hogy őket miért nem vonták be a projekt előkészítésébe. Az elmúlt hónapokban szinte csak arról érkezett hír, hogyan kerülik meg az állami beruházásoknál a közbeszerzésekkel és a tervpályázatokkal kapcsolatos szokásokat és elvárásokat. A Puskás Ferenc Stadion ügye valóban szakítópróbának ígérkezik, miután a Budapesti Építész Kamara korábban felszólította tagjait: pályázat nélkül semmiféle munkában ne vegyenek részt a stadionnál.
Egy új, Kárpát-medencei jelentőségű központi sportaréna létrehozása a főváros és a kormány első számú építészeti célkitűzései között szerepel. Tavaly erre még az egykori Népstadion teljes bontásával láttak csupán lehetőséget, tekintet nélkül az épület műemléki védettségére. Február elején aztán nyilvánosságra került: a Magyar Labdarúgó Szövetség kezdeményezésére, negyvenezresre redukált befogadóképességgel mégis megmaradna az épület, legalábbis a következő néhány évben, és 2015-re mellé kerülne egy új, 45 ezer fős, de alkalmanként hatvanezresre bővíthető új stadion. A többmilliárdos beruházás ezen részleteiről a közvélemény az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának elnöke, Bánki Erik egy televíziós nyilatkozatából értesülhetett, de nem járt sokkal jobban a hazai építészszakma sem: Vígh László kormánybiztos január 30-án és február 7-én már a kész koncepciót tárta a Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara részvételével rendezett szakmai fórum elé. A két szervezet február 13-án adott ki közös szakmai véleményt a látottakkal kapcsolatban, amiből az derül ki: szinte semmivel sem értenek egyet.
A Puskás Ferenc Stadion halszem légifotón A véleményalkotást persze alapjaiban akadályozta, hogy a részletes szakmai anyagokat a két szervezet képviselői nem láthatták; sem sportszakmai-, sem gazdaság-, sem városrendezési fejlesztési koncepció nem állt rendelkezésre, de hiányoztak a közlekedésfejlesztéssel kapcsolatos részletes elképzelések, és az örökségvédelmi tanulmányok is. „A felvázolt koncepció meglehetősen ötletszerűnek tűnik” – fogalmazza meg finoman a Vígh Lászlónak címzett szakmai állásfoglalás. A négyoldalas levélben a kamarák a kormány elképzelésének alaptéziseit vitatják. Szerintük a 2006-ban eredményesen lebonyolított ötletpályázat azt bizonyítja: új épület csak a történetileg értékes térszerkezet és épületállomány megbontásával lenne beszorítható a területre, és nagy valószínűséggel nem felelne meg a közlekedési elvárásoknak sem. Ezt a tervpályázatot figyelembe véve készült a jelenleg érvényes szabályozás, ráadásul a Népstadion és a hozzá kapcsolódó építményeket (így a dromoszt) és a Millenáris Velodrómot fővárosi védettség is óvja.
A cikk forrása és folytatása: http://hg.hu/
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére |
Legfrissebb bejegyzések | minden bejegyzés
2012-05-15
II. világháborús repülőgépet őrzött meg a Szahara | részletek Egy Kittyhawk P-40 típusú, 1942. június 28-án a Szaharába lezuhant, meglehetősen jó állapotban lévő II. világháborús repülőgépet talált egy lengyel olajcég alkalmazottja, Jakub Perka. A pilóta nem...
2012-04-25
Levegőben a Terrafugia repülő kocsijának 2. generációs változata | részletek Március 23-án a levegőbe emelkedett az amerikai Terrafugia cég által kifejlesztett repülő autónak, a Transition-nek a második generációs, immár sorozatgyártásra szánt első példánya. A szerkezet a...
2012-04-20
Április 1-jétől ismét látogatható a repüléstörténeti kiállítóhely | részletek A téli szünet után április elsején ismét megnyílt a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Szolnoki Repüléstörténeti Kiállítóhelye. Az idei év első látogatóit Lamos Imre dandártábornok, az MH 86....
Legújabb fotók | több új fotó
![]() Az edelényi L’Huillier–Coburg-kastély légifotón Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén Település: Edelény Címkék: Edelény, Borsod, Borsod-Abaúj-Zemplén, L’Huillier–Coburg, Kastély, kastélyépítészet, kastélykert, kastélymúzeum, légifotózás, felújított, ![]() Parádsasvár, Károlyi-kastély Címkék: aerial_photography, Heves, Hungary, Károlyi-kastély, Kastély, kastélyépítészet, kastélykert, légifotók, kastélyszálló,
|
|
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió
|